Az alábbiakban Spiriev Andrea és Spiriev Attila (Fruit D'Amour tenyészet) cikke olvasható, mely az 1994/8. számú, "a Kutya" magazinban jelent meg.
Köszönjük a szerzők hozzájárulását, hogy a cikk megjelenhet a honlapon.
Ókor a mában: A Mastino Napoletano
A legutóbbi néhány évben Magyarországon is egyre nagyobb igény mutatkozik a minőségi Mastino Napoletano iránt, sokan szeretnének hozzájutni egy „igazi” példányhoz. Népszerűsége ellenére meglehetősen kevesen rendelkeznek azonban elégséges ismeretekkel e különleges fajtáról, mert itthon kevés, szinte semmi információhoz nem juthattak hozzá a Mastino iránt érdeklődők.
Pedig nagyon speciális, mondhatnánk „bonyolult” fajtáról van szó, az olaszok által kidolgozott és az FCI által elfogadott, használt standard nagy alapossággal leírja a követelményeket. És annak, aki szép Mastinot szeretne vásárolni, majd azt helyesen, célszerűen kívánja felnevelni, tartani, annak alaposan fel kell készülnie, minél jobban meg kell ismernie a fajtát. Ami pedig igen hasznos: minél több, valóban szép Mastinot kell megnéznie életben vagy legalább fényképen. A többi már legfőképpen a szerencsén múlik.
Reméljük, hogy írásunkkal hozzájárulunk ahhoz, hogy minél többen alaposabban ismerhessék meg a fajtát és váljanak igényes Mastino-rajongóvá.
Mivel e cikk célja elsősorban napjaink Mastinojának ismertetése, itt csak nagyvonalakban térünk ki a fajta történetére.
A Mastino Napoletano a Római Molosszus leszármazottja, amelyet Columella a De Re Rusticában az időszámításunk előtti első évszázadban ábrázolt. E kutyák a római csapatokkal eljutottak Európa minden részébe, aktív részesei voltak a csatáknak, mint kiváló harcosok. Ily módon e fajta hozzájárult számos más európai ország molosszusának kialakulásához. Az eltelt hosszú évszázadok ellenére ez az ősi fajta a Vezúv lábánál, Nápoly környékén fennmaradt, és szinte csodával határos, hogy mennyire megőrizte az eredeti alakját. A mai „Mastino Napoletano” elnevezést 1947-ben kapta, amikor is a Piero Scanziani vezette munkacsoport megalkotta a fajta első hivatalos standardleírását. Ezt azóta többször módosították részleteiben, jelenleg az 1991. november 19-ei változat van érvényben.
A Mastino Napoletano nagytestű őrző-védő kutya. Színe legtöbbször szürke vagy fekete, de előfordul mahagóni, homokszínű, sőt barna színben, illetve mindezek csíkozott változataiban is. A mellkason és az ujjvégeken fehér foltok lehetnek. Szőre rövid, erős, sűrű, egységes hosszúságú (maximum 1,5 cm), az egész testen sima, tapintása finom, lágy. A kanok marmagassága 65-75 cm, a szukáké 60-68 cm. A standard +/- 2 cm tűréshatárt ír.
A Mastinot masszív, igen erős felépítés jellemzi, robusztus, energikus. Megjelenése erőt sugárzó, egyszersmind fenséges. Abszolút különlegesség, igazából semmilyen más fajtához nem hasonlítható.
Ez elsősorban a fejnek tulajdonítható, ami a Mastino legjellegzetesebb része, de az igazi Mastinot ismerők tudják, hogy sok tulajdonságával, jellemzőjével szinte cáfolja az általános kutyás, sőt állatorvosi szabályokat. Éppen ezért elbírálásához is speciális szempontokat kell figyelembe venni, és a részletek alapos ismerete mellett „érezni” kell a fajtát.
A szép Mastino látványa az őt megpillantóból valamiféle érzelmet, rácsodálkozást kell, hogy kiváltson. Ez legtöbbször pozitív, de természetesen előfordul, hogy valakit taszít a fajta. Az azonban igen valószínűtlen, hogy egy a fajta igazi reprezentánsa mellett mindennemű észrevételezés nélkül elmenjen valaki. Úgy is mondhatnánk, hogy egy „aah!”-t vagy egy „fúj!”-t kiváltó kutya.
A Mastino tudja, hogy nagyon erős, és azt is tudja, hogy ezzel mások is tisztában vannak. Éppen ezért sem megjelenésében, sem viselkedésében nem vad, nem agresszív, tehát semmiképpen sem egy „fenevad” – ahogyan azt sajnos sokan, nagyot tévedve próbálják beállítani, sőt elvárják tőle – hanem egy nemes megjelenésű, tekintélyt parancsoló, roppant impozáns, vastag csontozatú, erőtől duzzadó, fölényének teljes tudatában lévő, nyugodt, kiegyensúlyozott karakterű, különlegesen hűséges, intelligens „királyi fenség”, aki gazdáját és a vele élő közvetlen családtagokat – különösen a gyermekeket – illetve annak javait minden körülmények között védelmezi.
Feltűnő, hogy méretekben és megjelenésben is milyen nagy az eltérés kanok és szukák között, ebben is, mind sok egyébben, érdekes a hasonlóság a Mastino és az oroszlán között.
A típusosságot leginkább meghatározó testrész a fej, amely a kutyák elbírálásánál az összbenyomás mellett a legfontosabb tényező. A standard igen aprólékosan, a legkisebb részletekre kiterjedően leírja az elvárásokat. Tehát semmiképpen sem szabad leegyszerűsíteni a kérdést azzal, hogy minél „bőrösebb” legyen és minél rövidebb legyen az orra! Különösen azért nem, mert ez így nem igaz.
A Mastino feje igen nagy, masszív, széles. Hossza a standard szerint 3/10 része a marmagasságnak, ám az olasz és a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a leginkább csodált, legjobban elismert, győztes kutyák teljes fejhossza körülbelül 3,5-3,8/10 része a marmagasságuknak. Igen fontos azonban rögtön hozzátenni, hogy a fejhosszúságnak mindenképpen megfelelő szélességgel kell párosulnia, mert a hosszú, keskeny fej – legyen az bármily „bőrös” is – komoly hiba, az ilyen kutya nem típusos.
A koponya és az arcorri rész úgy helyezkednek el egymás előtt illetve mögött, mint egy nagyobb és egy kisebb kocka, hosszuk aránya 2:1 (ez igen fontos), tehát a koponya 2/3 míg az arcorri rész 1/3 részét képezi a fej teljes hosszának. Tehát például egy 74 cm marmagasságú kan esetében, amelynek mondjuk 27 cm hosszúságú a feje, ideális esetben 18 cm a koponya rész és 9 cm az arcorri rész hossza. Ismételten hangsúlyozzuk azonban a fej megfelelően nagy szélességét.
A koponyarész széles, a fülek között sík, az elülső részen enyhén domború. Az arccsontok közötti távolság nagyobb a fej teljes hosszának a felénél. A koponya és az arcorri rész felső hosszanti tengelyei párhuzamosak.
A fejet laza bőr fedi, amely jellegzetes redőket alkot. E redők közül a legjellemzőbb az, amelyik a szemöldökből ereszkedik le az ajak külső szélébe, illetve a tokába. Az arcorri részt is kifejezett redők borítják.
A stop határozott.
Az arcorri rész felső vonalának meghosszabbításában van az orr, amely az ajak elülső függőleges síkja előtt helyezkedik el. Az orrlyukak terjedelmesek, jól nyitottak. Az orr színe a szőrszín függvénye, így például a fekete szőrű egyedek orra fekete, a mahagónié barna, a többié sötét szürke/barna.
A fang széles, mélyre lelógó. Alsó és felső illetve a két oldalsó széle párhuzamos, így a fang szemből nézve majdnem négyzetesnek tűnik.
Az ajkak nehezek, vastagok, lelógók. Szemből nézve a felső ajkak a találkozási pontjuknál fordított „V”-t képeznek. Igen jellemző és fontos, hogy a felső ajkak alsó-külső széle és a szemek külső széle azonos függőleges síkba esik, így azok összekötve egy „majdnem-négyzetet” képeznek.
A fogazattal kapcsolatban ismét némi különbség van a standardleírás és az olasz leírók által meghatározott gyakorlat között.
A standard ugyanis számbelileg komplett fogazatot ír, ami felnőtt kutyáknál 42 fogat jelent. A fogak elrendeződése csakúgy, mint a többi fajtánál mindkét sorban a következő (alul, felül): 3+3 metszőfog (1), 1+1 szemfog (C), 4+4 előőrlő fog (P), majd a felső sorban 3+3, az alsóban 2+2 zápfog (M).
A harapást illetően pedig az ollós illetve harapófogó-szerű a standard előírása.
A már említett gyakorlatban a harapás hibáit a következőképpen bírálják el:
A kifejezett hátraharapás hiba.Az olyan előreharapás, amelynél a felső fogsor elülső része érintkezik az alsó fogsor hátsó részével, nem számít hibának. Az 1-2 mm-es előreharapás enyhe hiba, a körülbelül 3-4 mm-es előreharapás már jelentősebb, míg az ennél nagyobb előreharapás már nagyobb pontlevonást eredményez a bírálatnál.
Súlyos hibának számít az olyan előreharapás, ahol csukott szájnál láthatóak az alsó szem és/vagy metszőfogak.
A fogak számbeliségével kapcsolatban így foglalható össze a fajta legelismertebb bíróinak hozzáállása:
A P1 fogak hiánya elhanyagolható, a P2 hiány igen kis jelentőségű, és csak a nagy, fontos premolarisok (előőrlő fogak), azaz a P3, P4, valamint a molarisok (zápfogak), azaz az M1, M2 hiánya valamelyest jelentősebb (az M3 hiánya ugyancsak kis jelentőségű).
A törekvés az, hogy az úgynevezett fontos fogakat (P3, P4, M1, M2) nélkülöző kutya lehetőleg csak akkor legyen Champion, ha a többi tulajdonságában megközelíti a tökéletest (tökéletes Mastino nincs!). Ilyen kutyáknál gyakran néhány „fontos” P fog hiánya is elnézhető.
Jó példa erre a Francia-, Spanyol és Interchampion Desiderio de Néropolis, aki két P3 hiánnyal is sokszorosan győztes kutya, de Olaszországban is találhatunk jó néhány olyan Champion címmel rendelkező Mastinot, amelyiknél hiába is keresnénk valamelyik P3, P4 fogat. Hiány esetén jelentősen enyhít a megítélésen, ha a két oldalon szimmetrikusan hiányoznak a P fogak. Tehát például kisebb jelentőségű, ha hiányzik mondjuk két alsó P3, vagy két alsó P4, esetleg egy P4, nagyobb jelentőségű viszont, ha például ekképpen hiányoznak a fogak: bal alsó fogazat komplett, jobb alsó sorból hiányzik P3 és P4.
A szemek a frontális síkon egymástól távol helyezkednek el. A szemgolyók kissé mélyen ülők. Az írisz színe általában árnyalattal sötétebb a szőrszínnél, azonban egy világos színnel csíkozott egyednél lehet világosabb is. Gyakori az alsó szemhéjak nyitottsága, amit elsősorban az igen laza, nehéz bőr okoz.
A füleket általában csonkolják, amik így egy majdnem egyenlő oldalú háromszöget alkotva lehetőség szerint a fejtető felé hajlítva helyezkednek el („olasz fül”).
A fül levágásának tradicionális és esztétikai szempontok mellett gyakorlati jelentősége is van (hiszen pontosan ezért alakult ki évszázadok alatt a fülvágás hagyománya). A meghagyott fül a Mastino egyik legérzékenyebb pontja, igen vérbő, és egy játékos harapás is maradandó és igen fájdalmas sérülést okozhat. Pedig ez amúgy nem jellemző a Mastino esetében, mert vastag, erős, laza bőrében szinte alig találhatók érzőideg-végződések.
A nyak rövid, nagyon erős és izmos. A felső vonala enyhén konvex. A fejről indulva óriási bőrlebernyeg lóg le a nyak mintegy feléig.
A törzs hihetetlenül erős és rendkívül széles. A Mastino törzse nem kvadratikus, hanem mintegy 10%-kal hosszabb, mint a marmagasság. Ennek ellenére az egész kutyát nem „szelheti ketté”, nem kelthet heterogén benyomást. A törzs is laza bőrrel borított, az igazán típusos egyedeken 5-10 cm-es bőr lebernyeg látható a has alatt. A mellkas szélességét és mélységét tovább fokozza az onnan lenyúló bőrtömeg.
A hát vonala egyenes, de nem tekinthető hibának az enyhén emelkedő hátvonal, különösen a fiatal egyedeknél, ez is molosszer jellegzetesség.
A felkar erősen a testhez simul, rendkívül izmos, az alkar függőleges, egyenes csontozatú. A végtagok nagyon vastagok, párhuzamosak. A mancsok enyhe franciás állása, ha nem járul mozgásbeli zavarral, nem tekinthető hibának. Ez az anatómiai sajátosság fokozza a Mastino stabilitását, küzdelemben szinte lehetetlen fellökni. A mancsok kerekek, nagyok és kevésbé zártak, mint az úgynevezett macskamancsú fajták esetében. A karmok pigmentáltak és igen erősek.
Járásnál a Mastino az egész talppárnát igénybe veszi, ettől olyan oroszlán-szerű a járása. Ügetésnél pedig a talp rugóként működik, és így biztosít tértölelő és rendkívül ruganyos mozgást a kutyának.
A comb hosszú, széles, a jól izmolt kutyáknál az izomkötegek határozottan elkülönülnek és kidomborodnak. A lábszár erős csontozatú, dőlési iránya elölről hátrafelé körülbelül 50-55 fok, a combcsont-sípcsont szöge körülbelül 110-115 fokos. A térdhajlat hangsúlyos.
A csánk oldalai minél szélesebbek, annál jobb, néhány egyeden itt is megjelennek a laza bőrredők, amelyek főként mozgásban megfigyelhetők. A lábközépen esetleg előforduló fattyúkörmöket amputálni kell.
A hátulsó mancsok az elsőkhöz hasonlóak, kiválóan alkalmasak arra, hogy a ruganyos mozgáshoz a megfelelő tolóerőt adják.
Ha végleg eldöntöttük, hogy következő éveinket egy vagy több Mastinoval kívánjuk leélni, elindulunk kiválasztani a kölyökkutyát. Mindenekelőtt el kell dönteni, ki milyen célból kíván Mastinot tartani. Ha tenyésztési céllal, vagy kiállításokon való szereplés reményében vásárol valaki kutyát, esetleg „csak” szép, minőségi Mastinot szeretne, rendkívüli körültekintéssel kell kiválasztania a szülőket, a tenyészetet és az egyedet.
A kiskutya legyen élénk, egészséges. Küllemét tekintve pedig legjobb, ha minél inkább hasonlít a „nagyokra”, ugyanis a 7-8 hetes kölyök arányaiban rendkívül hasonlít a leendő felnőtt kutyáéra.
Ha elhoztuk a kölyökkutyát és még nincs levágva a füle, ezt 2 és 3 hónapos kor között tegyük meg. A fülvágás kapcsán feltétlenül néhány szót kell szólnunk az altatásról. Ez a fajta a lehető legérzékenyebben reagál az altatószerekre. Mindenképpen a súlyuk töredékével kell számolni, ha altatószer adagolására kerül sor. Ez részben abból adódik, hogy az igazán típusos kutyáknál az összsúly igen jelentős részét a bőr teszik ki. Figyelembe kell venni a szokatlanul erős csontozatot, és az anyagcserében jelentkező sajátosságokat is. Mindenképpen beszéljük ezt meg az állatorvossal még az altatás előtt.
Mivel a Mastino nagytestű kutya, különösen fontos a minőségi táplálás. Amire itt külön is fontos kitérni, az az ásványianyag pótlása. Általában szükség van külön kálcium-foszfor bevitelre. Ma már számtalan kiegészítő kapható, a mai ismeretek szerint a fejlődésben lévő kutyáknak a legelőnyösebb Ca-P arány az 1,2:1.
Nagyon fontos minél előbb elkezdeni az adagolást, mert ami kölyökkorban nem épül be a csontokba, azt később már nem lehet pótolni.
A kölyök óriási ütemben nő, fejlődik, 6-7 hónapos korban nem ritka, hogy egy kan eléri az 50kg-ot. Ezért is kell nagy figyelmet szentelni a kíméletes és tudatos mozgatásnak. A csontozatnak, az ízületeknek és a fejlődésben lévő izomzatnak amúgy is hatalmas megterhelést jelent a kutya percről-percre növekvő tömege, nem szabad tehát további terhet róni a kölyökre, fiatal kutyára az erőltetett mozgatással. Ideális esetben a kis Mastino füves, földes kertben töltheti „gyermekkorát”, és 1 éves koráig csak annyit mozog, amennyit ő akar. Ez nem azt jelenti, hogy egyszer-egyszer nem vihetjük ki az utcára szoktatás céljából, vagy kutyák közé. Ellenkezőleg: a szocializálódás rendkívül fontos, de a direkt futtatás, az erőltetett séta mindenképpen tilos, sőt a kicsi egészsége szempontjából veszélyes is.
A Mastino alkatából adódóan sem futókutya. Évszázadok óta arra tenyésztik, hogy kis helyen küzdjön, és csak rövidtávon legyen gyors és robbanékony. 1 éves kor után – amikor a csontosodás és a porcosodás befejeződik – lehet elkezdeni fokozatosan mozgatni. Kitűnő erre az úszás, amely gyakorlatilag az izületek megterhelése nélkül fejleszti az izomzatot. Sajnos erre csak kevés tulajdonosnak van lehetősége, így marad a séta. Amennyiben lehetséges, ne betonon, aszfalton járjon a kutya, ugyanis az nagyobb sérülésveszéllyel jár (izületek, csonthártya gyulladása, porcok leválása, stb.).
A leendő kiállítási kutyáknál figyeljünk a fajtára oly jellemző gyönyörű, aktív ügetésre, amit nem árt már fiatal korban pórázon gyakorolni. Tegyük ezt akkor, amikor a kutya már „kitombolta’ magát, de még nem túl fáradt. Soha ne hagyjuk pórázon poroszkálni!
A kölyök kiképzésén tulajdonképpen a különféle ingerekhez való szoktatást értjük, némi fegyelemre szoktatással. A Mastino nem munkakutya! Ne várjuk el tőle, hogy 60-80 kilójával palánkot ugorjon, létrát másszon, agility versenyek sztárja legyen. Viszont ne tévesszen meg senkit egy napon elnyúló, lihegő kutya, amely látszólag meg sem tud moccanni. Az tudja csak igazán, micsoda tűz és robbanékonyság van ebben az óriásban, aki már látott Mastinot támadni, vagy éppen ellenkezőleg, a gazdájának örülni.
Így is kell nevelnünk a kölyköt. Legyen nyugodt, higgadt, békés, ha nincs rá oka, ne támadjon. Viszont az éles helyzetekben tudnia kell, hogy mi a dolga. Szoktassuk hozzá a lehető legtöbb szituációhoz. Mozogjon biztonsággal a tömegben, tudjon viselkedni a többi kutya között, de gyakoroljuk a területvédelmet, személyvédelmet. Az igazi, vérbeli Mastinoval vigyázni kell a csibészkar fogatásánál, mert szinte lelki szenvedést okoz neki az eresztés.
Nyilván sokan szeretnének Mastinot lakásban tartani. Bár nyugodt, nem ugatós, mégsem lakásba való kutya. Testének méretei nem igazán vallanak szobakutyusra, azonkívül melegben gyakran nyáladzik és nem utolsósorban: egetverően horkol.
A Mastino minden olyan értékes tulajdonsággal rendelkezik, amely őt az egyik legkiválóbb és legalkalmazkodóbb baráttá, társsá teszi.
Nos igen, ez az, amiről külön könyvet lehetne írni, hiszen nagyon sok, igazán szép Mastino volt és van világszerte, természetesen elsősorban Olaszországban.
A világ talán legismertebb Mastinoja Ch. Caligola di Ponzano, aki az 1991-es, Dortmundban rendezett Világkiállításon aratott győzelme után (fajtacsoport-győztes is) Valenciában is nyert 1992-ben, sőt első Mastinoként egy Világkiállítás Best in Show kutyája lett.
Olaszországban mégis „csak” örök második volt, mert az 1990. évi Veronában tartott Európa Kiállítás győztese Ch. Hatrim della Grotta Azzurra azután minden jelentős olaszországi kiállításon megelőzte. Csakhogy Hatrimot gazdája időhiány miatt nem vitte külföldi bemutatókra, így Caligoláé lett a nagyobb nemzetközi ismertség.
A kanok közül kettőjük mellett Ch. Barone del Nolanót (Claus del Nolano fia) mindenképpen meg kell említeni, igazi klasszis kutya, csakúgy, mint Ch. Frazier della Grotta Azzurra.
A szukáknál az utóbbi két év nagy eseményein legtöbbször Ch. Febla és Ch Giusta di Ponzano versengett az első helyért, általában Febla győzelmével. Mi pedig úgy hisszük, joggal lehetünk büszkék ICH Bella della Grotta Azzurra Amore sikereire.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
